Tervezési tanácsadás a helyszínen
Személyes, célzott és eredményes konzultáció az otthonában (2 óra)
egyszeri fizetés
Ha kérdések merültek fel az otthonának megálmodásával kapcsolatban, hogyan kellene a bútorokat elhelyezni, milyen színek, kiegészítők adnának otthonos megjelenést, ezt mind megtehetjük együtt. Egy telefonos rövid beszélgetést követően megismerhethetjük egymást, és hamar kiderülhet, hogy a továbbiakban a segítségemet tudom-e adni a személyes konzultáció alkalmával.
A legopcionálisabb, ha ez a két órás egyeztetés a szóban forgó ingatlanban történik. Természetesen lehetőség van irodai konzultációra is, ez esetben az érintett helyiségek fotóira is szükség lesz. Együtt nézzük át a tereket, és lépésről lépésre beszéljük át a bútorokat, színeket, világítást, kiegészítőket, stb. Átbeszéljük, hogy mit érdemes megtartani, felújítani és mi az, amit érdemes lenne kicserélni. Néha az is elég, ha az elrendezést egyszerűen újratervezzük és felfrissítjük, már sokszor ez is nagyon sokat segít a belső tereken.
A konzultáció végén a szóban említetteket egy e-mailben összefoglalom, hogy konkrét ajánlásokat tudjak küldeni. Ha további segítségre van szükség a beszerzésben, vagy a két órán felül még több tanácsadásra, az ajánlatban adott óradíjam szerint folytathatjuk az együttműködést vagy minden további nélkül válthat a teljes körű tervezési szolgáltatásomra egy kiterjedtebb projekt érdekében, melynek részleteit a Szolgáltatások menüponton találja.

Tanácsadás három lépésben
Előkészítés és Megismerés
Helyszíni egyeztetés: Ha a telefonos beszélgetés alapján úgy döntünk, hogy a helyszíni tanácsadás a legjobb megoldás, megbeszéljük a részleteket, és időpontot egyeztetünk.
Fotók és adatok: Az irodai konzultációhoz szükség lesz a helyiségek fotóira.
Személyes, Célzott Tanácsadás
Konzultáció a helyszínen: Közösen átbeszéljük a bútorok elhelyezését, a színeket, a világítást, a kiegészítőket és minden olyan kérdést, ami a lakberendezéssel kapcsolatos.
Megoldási javaslatok: Lépésről lépésre megbeszéljük, mit érdemes megtartani, felújítani, vagy lecserélni. Személyre szabott javaslatokat teszünk a terek felfrissítésére és a harmonikus megjelenés elérésére.
Összefoglaló és További Lehetőségek
További együttműködés: Ha további segítségre van szüksége, lehetőség van a tanácsadás folytatására óradíjjal, vagy a teljes körű tervezési szolgáltatás igénybevételére.
